2012. január 14., szombat

Mi kell a boldogsághoz?




Minden rendben. Vagyis, mindennek rendben kellene lennie. Úgy tűnik helyre áll az életem, és akár boldog is lehetnék, de mégis úgy érzem valami nem stimmel. Mi az amitől az ember igazán élvezi az életet? Van egyáltalán olyan, hogy felhőtlenül boldog valaki? Gondolkodom, és azt mondják ne tegyem. Fogadjam el olyannak a dolgokat amilyenek, és próbáljak meg örülni annak ami van. Igyekszem de mintha néha ez sem lenne elég. Mi van az emberben amitől mindig minden kevés neki? Millió kérdéssel a fejemben élem az életet, és válaszokat keresek olyan dolgokra amikre talán nincs is magyarázat. Döntések tömegét hozzuk meg naponta, és számolnunk kell azzal hátha rosszul döntünk. Lehet-e előre látni valaminek a következményét, vagy a döntéseink közben de kizárólag közben igenis azt hisszük ez így helyes, és biztosan az fog következni belőle amit hiszünk. Szeretném azt hinni, hogy tudom, hogy kell élni, és bízni abban, hogy mindig, a lehetőségeimhez képest MINDIG jól döntök.
Sokat gondolok a jövőre, és arra mi lesz vajon velem. Mi lesz azokkal akik olyan nagyon fontosak nekem. Fog-e változni az élet negyvenen túl, és mi lesz ha nem bírom majd elfogadni ezt a változást. Mindig ilyen voltam, zavaros, és kicsit elveszett. Keresem a helyem a világban ahogy azt gondolom mindenki más is teszi, de van - e olyan, hogy helyem, és ha van, akkor pontosan behatárolható , hogy merre? Mit tennénk ha vissza forgathatnánk az időt, ezzel az ésszel , és tapasztalattal amivel most élünk. Meglehet ha változtathatnánk soha még ennyi időre sem lennénk boldogok. Tudatos élet...azt olvastam van olyan, hogy tudatos álom. Valaki lefekszik , és azt álmodik amit szeretne. Hol marad az izgalom ha előre pontosan megtervezett beszabályozott életet élünk? de így??? Túl sok félelem van bennem, és túl sok vágy az izgalomra, a szenvedélyre. Olyan dolgokra vágyom ami pillanatnyi helyzetemben elérhetetlennek tűnik. Tiszta tudatra. Gondolok arra, hogy szeretném ha egy síkon mozogna bennem az érzelem, és a tiszta gondolkodás. Megfelelő válaszokat adni a kérdésekre. Akár azokra is, amiket én teszek fel magamnak.
Olyan világban élünk ahol az anyagi, és az érzelmi élet kettévált. Minden a pénzről, és a jólétről szól, közben pedig minden ember megfeledkezik valamiről ami ennél sokkal fontosabb. Elfelejtik, hogy kell egymást szeretve boldogan élni. Mit jelent a pénz ha nincs kinek szenvedélyesen a szemébe nézni, nincs akit átöleljen az ember, nincs aki izgatottan haza várja. Mit ér a pénz ha egyedül magányosan öregszel meg, és nem fogja a kezed senki. Mit ér? Nem ér semmit. A boldogság nem vásárolható meg. Pénz nélkül nincs boldogság, hisz csak anyagi gondokkal foglalkozunk, értem én, de boldogság nélkül mit ér a vagyon, ha az életed végén csak a munkádra emlékezel, ha öregen , fáradtan lecsukod a szemed, és nem lesz senki aki még utoljára a füledbe súgja -te voltál az életem!
Meg kell ragadni mindent ami segít, hogy egyensúlyba hozzuk az életünk, és minden oldalról élvezhetővé váljon. Az egészséges élet nyugalom, szeretet, biztonság, anyagi biztonság, és sok- sok mosoly.
Talán én már tudom merre menjek, de vajon mi zavarja még mindig össze a gondolataim, az érzéseim? Miért félek még most is eldönteni, hogy rábízom magam a sorsomra, és hagyom magam kicsit igazán
ÉLNI.
Figyeljék csak meg az élet csak annak egyszerű aki nem vacillál túl sokat, csak dönt, és megy amerre a szíve súgja :) Egészségtelen ennyit gondolkodni , a túl sok logikázástól az ember csak zsákutcába fut. Tudom én, de mit tehetek? Ilyen lettem ... Azt hiszem ebben a blogban igyekszem kimondani, és megvilágosítani magam arról, hogy mit is kellene tennem.
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése